19
már

Mátraderecske

Előző héten Mátraderecskén jártam, hogy az egyetemi portfóliómhoz képeket készítsek. A romasoron egy nagyon kedves család betekintést engedett egy fél napra az életükbe. Karácsony előtt már jártam itt, amikor ételcsomagokat hoztunk a rászorulóknak. Ahhoz a látogatáshoz képest, most egy teljesen más élményt éltem meg.

Beszélhetnék újra arról, hogy milyen szegénység van itt, mert az van, de most szeretném egy kicsit más szemszögből megmutatni az ottani életet, egy sokkal emberibb, szubjektívebb nézőpontból.  A családból az anyukát és két gyermekét ismertem meg, Jázmint és Milánt. A fotók készítése előtt viszonylag hosszan beszélgettünk.

Jázmin volt a fiatalabb, hihetetlenül életvidám, mosolygós kislány. Most 5 éves és középsős az óvodában. Imád hintázni, kirakósozni és játszani a szomszéd gyerekekkel. Nagy álma, hogy egyszer ő is tudjon balettozni.

Milán az idősebb, picivel visszahúzódóbb, mint a húga. Ő is óvodás, jövőre megy iskolába. Szabadidejében rengeteget focizik a soron a szomszéd gyerekekkel, nagy meccseket szoktak játszani.

Rendkívül pezsgő közösségi életet élnek itt a gyerekek, minden nap kimennek és együtt játszanak, szerintem ez egy szuper dolog. Sok szülő példát vehetne róluk és ahelyett, hogy a gyerek kezébe telefont nyomnának, inkább ösztönözhetnék őket arra, hogy társaikkal töltsék inkább az időt.

Az egyetlen dolog ami elszomorított, az az volt, hogy ezeknek a teljesen értelmes, kedves, aranyos fiúknak, lányoknak a kitörésre alig van lehetőségük. Szerintem rendkívül fontos lenne, hogy ők is egyenlő esélyekkel tudjanak indulni az életben, mint mi, városiak. Ezért a célért majd a jövőben én is szeretnék minél többet tenni.

Comments ( 0 )

    Leave A Comment

    Your email address will not be published. Required fields are marked *